2009. június 18., csütörtök

CSTSZ - Budapest Bajnokság, Kamaraerdő

Sajnos, a csütörtöki tájbringa szériából ebben a szezonban összesen - ezzel együtt - háromra jutott időm. Ez sajnálatos, mert olyan jók ezek a kis versenyek, és én meg amúgy úgy szeretek bicózni.

Sajnos a verseny nem úgy sikeredett mint terveztem, és ennek két fő oka volt. Egyrészt - a fene tudja miért - teljesen logikátlanul választottam útvonalat. Már a hármasra is kerülővel mentem, az ötösre a hegyen átmászás egyenesen öngyilkosság volt. A nyolcasra is a tisztásról közepétől délre kellett volna mennem, a kilences felé pedig feleslegesen kerültem nyugatról a tornyot. Úgy fest, agyzsibbadásom volt a melegben :)


A másik ami eléggé visszavett az eredményemből, a kettesnél egy defekt volt. Persze előtte még azért jól összemart (lásd a képet a lábamról) a környék néhány bokra, mivel a kerítés melletti ösvényről irányban vágtam át a pontig.


No de hát ez van, gyászosan gyenge, másfél órás idővel értem a rajtba (ebből csak 10 perc volt a gumicsere), az viszont nagyon jól esett hogy beérkezés után Pufi rögtön érdeklődött hogy ment a tekerés. Jól esik egy kis törődés :) A pálya amúgy egészen jó volt, az 5-6 környékén sok volt a szembe forgalom, de kibírható volt. Minimális sikerélményem az volt, hogy a 7-es felé menet a nagy emelkedőn végig nyeregben tudtam maradni és nyomni (volt aki ott már tolta).

A közzétett végeredmény szerint, a hosszú pályán (11,2km meghirdetve, tekerve 18-19km) a 28 indulóból a 14. lettem. Az F21A (amatőr) kategóriában pedig a harmadik helyen végeztem (7 indulóból).

Köszönet a fiúknak a szervezésért, a jó hangulatért, és persze az egyik versenyzőtársnak a végén a finom sütiért!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.