KOB 2013 - ilyen is, olyan is

Hiába, no, így közel öt évvel az indulás után, még a legfrissebb bejegyzésekben is valósághűen kidomborodik a blog címének igazságtartalma: a dilettantizmus.

Vagy akár mondhatnám azt az életből egyébként jól ismert alapigazságot is, hogy ha valami elkezd jól működni, akkor valami más meg biztosan elromlik. Átültetve a hétvégén történtekre: most, hogy már jól (legalábbis az eddigiekhez képest sokkal jobban) megy a futás, hirtelen elfelejtem hogyan is kell futás közben tájékozódni. Pedig ez egy nagyon szuper kis középtávú OB volt, jó terepen, jó térképekkel, jó pályákkal, és az egyéb körülmények is megfelelőek lettek volna.

Vígan is kezdtem a nyargalászást a terepen a selejtező pályájával, mindenféle presszió nélkül, átadtam magam a futás élvezetének. Az 1. pont kicsit mellécsúszott, de nem volt olyan vészes, aztán a 2. után a jó ég tudja miért hittem hogy fentről jobb kerülni. Eleve több szintet vettem így fel, ráadásul simán elindulhattam volna a 3. pont felé, az út majd szépen felfog, utána meg ott a domborzat. A rövid 3-4 átmenet után az 5. felé ugyanez igaz: elég lett volna egyenesen futni, a jelleghatár és a domborzat együtt tuti elkap, de mindegy, végül is belefér, ha a kerülővel voltam biztosabb magamban. A 6-7-8-9 ismét jól sikerült, aztán megint defektes lett az agyam. Nem is értem, miért nem vállaltam be keletnek azt az alig több mint 100 m-es átvágást az 1-es zöldön, miért kellett jelentős szintvesztéssel akkorát kerülnöm. Csak itt biztosan elszúrtam 3 percet. Utána a 10-11 kerülője már szerintem megint belefért, így legalább tempósan futottam és biztos voltam a pontfogásban, aztán pedig a maradék pontok begyűjtése után hamar a célba értem. De a négy bakim 6-8 perces plusz idejének köszönhetően siralmas 45 percet jöttem a 4,4 km-es pályán, ami persze már csak a "B" döntőre lett elég. Pedig nem volt ez nehéz, csak hát fegyelmezettebbnek kellett volna lenni, és jobban figyelni. Úgy fest, ez a védjegyem, a hibázás, a rossz döntések, ilyen egy dilettáns tájfutó :)

Érdekes még megjegyezni a selejtező felépítését: A rajt 2,5 km, még a célból vissza 1,2 km volt az út, tehát mindent egybevéve 9 km körüli testmozgást okozott a délelőtti futam. A délutáni 1,7 + 4 km-t beleszámolva és összeadva már majdnem egy HOB távnál tartunk :)

A döntőre jó kései rajtidőt kaptam, ami jó volt mert enyhült a hőség, ez utóbbival párhuzamosan viszont megsokszorozódott a tevékenykedő szúnyogok száma. Még a rajt felé vezető úton begyűjtöttem vagy 10 csípést. Erik két perccel előttem indult, így volt motivációm, meg hát amúgy is: ha már eljátszottam a rendes döntőbe kerülésem, akkor legalább itt a maradék lehetőségben bizonyítsak már valamit. Ahogy várható is volt, közepesen nehéz pályát kaptunk, a kövekkel teleszórt hegyoldal nehezítette kicsit a végrehajtást, de úgy látszik a délelőtti bemelegítés után most már kicsit fegyelmezettebb tudtam maradni, és egészen magabiztosan lavíroztam a sziklák és átjárók között, nem hagytam magam eltéríteni a saját elképzeléstől, és sikerült mindig tévesztés nélkül a pontra jutni. Eriket a 4. pontnál értem utol,  a 10. pontig nagyjából együtt mozogtunk, bár többnyire én voltam elől. Aztán leléptem, hogy a végét még egy picit megtoljam - sosem lehet tudni, hátha 1-2 percen múlik. Sejtettem hogy az élbolyban végzek, de azt nem hogy a legelején, bár a 37 perces idő ezen a terepen nem volt rossznak mondható a rövid, 3,8 km-es pályán. Így utólag nézve talán csak a 7-8 átmenetet csináltam csúnyán, inkább kerülni kellett volna mint átmászni, de hát volt még erő, meg így jó támadópont is.

Összességében azt a konzekvenciát vontam le, hogy ha akarok, tudok figyelni, csak nem igazán jövök rá, mi az a kapcsoló ami ezt váltja, és miként tudom azt kezelni. De hát  végül is mindegy, a lényeg hogy szép erdő, jó levegő, és futás: jól érzem magam és kész :)

Töbrök éjszakája - ÉOB 2013, Orfü

Eléggé vártam már ezt a napot: ismét egy éjszakai verseny, ráadásul olyan gyönyörű helyen mint a Mecsek töbrösei. Kívánni sem lehetne jobbat. Mind élménynek mind kihívásnak abszolút jónak ígérkezett.

Persze ha igazi tájfutó lennék, mivel mégis csak egy országos bajnokságról van szó, becsületesen felkészültem volna. Ez azonban nem így történt: április közepéig abszolút formában tartottam magam, aztán egy kisebb betegség miatt kijöttem a ritmusból másfél hétre, amit utána pedig már nem tudtam rendesen felvenni a megnövekedett munkamennyiség és egyéb elfoglaltságok miatt. Alig fért bele heti két futás a végére. Szombat reggel még kimentem kocogni 8 km-t (Velence Teljesítménytúra Pákozd), aztán egy nagy pihenés után délután nekivágtam Orfünek. A 2009-es Mecsek Kupa helyszíne már ismerős volt, így megérkezés után még egy kis pihenés, majd a mentális felkészülés következett.

Kései rajtidőt kaptam, éjjel fél 12-kor a rajtba menet éreztem is némi fáradtságot, de a rajtsátorhoz érve átvette annak helyét az izgatottság. Repülőrajt volt, viszont hosszú szalagozás a rajtbójáig, így volt lehetőség megnézni az első átmenetet kocogás közben. Rögtön egy jó hosszút kaptam. Fontos stratégia, főleg nekem aki kevésbé ügyes, hogy az első pontot ne kapkodjam el: lassan, ügyesen, hogy érezzem a tempót, szokja a szemem a térképet, amolyan biztonsági megközelítés javasolt. 11 percbe telt az 1 km-es átmenet, hiba nélkül, majdnem teljes iránymenetbe, sűrűn tájékozódva, viszonylag folyamatos de nem túl gyors haladással. Ez viszont előrevetítette hogy a 80 perces tervemet a 7 km-es pályára csak akkor tudom hozni ha végig ilyen tempóban és ilyen fegyelmezetten megyek, szinte légvonalban is mint az elején.

A terep 2009 óta változott picit, az általam vártnál sokkal több zöld szín került a térképre. Ez persze lassította az átmeneteket, plusz mivel semmiképp sem akartam hibázni, több esetben is megtorpantam térképet nézni, és legfőképp az irányt ellenőrizni. Idejét nem tudom, mikor használtam utoljára ennyit és ilyen intenzíven a tájolót. Éjszaka a töbrösben nem jön be az "áll a hegy amerre áll, úgyis látszik" elmélet. Az óra által rögzített útvonalból azért látszik hogy ennek köszönhetően kevés mellémenésem volt, jelentősnek csak a holtpontomat (16-17) mondanám, de ott is látszott hogy aránylag gyorsan és mindössze 1-2 perc veszteséggel helyre tudtam tenni magamat.

A holtpont után szerencsére jól jöttek a pálya végi utolsó pontok, tempósan nyargalásztam be a célba. Persze jobban örültem volna ha utána nem kell még másfél kilométert futni a versenyközpontig, de hát mit lehet tenni ha így jött ki jól a pálya. Márpedig tényleg jó lett, OB-hoz méltóan kemény feladatot kaptunk, jó terepen, jó térképpel. Utólag visszanézve talán annyit változtattam volna, hogy a rajtból irányba indulva és elérve a kis nyiladékot és utat, azon jobbra fordulva körbe mentem volna az 1. pont felé. Mivel a pálya elején vagyok, valószínű a tempós úton futással hamarabb odaértem volna. Ugyanakkor lehet hogy pont így volt jó, ahogy csináltam, mert így már az elején belejöttem a térkép kiolvasásába, és megtapasztaltam milyen a terep.

A pályánk (F40) 6,9 km-re volt kiírva 310 méter szintemelkedéssel, az órám szerint 8.75 km-t futottam, a szint stimmel. A 15 célba érkező közül a 12. helyet foglaltam el, az első helyezett 72:53-as idejéhez képest 95:42-t jöttem. A részidőkből látszik, hogy sok átmenet nagyon jól sikerült teljesíteni, a holtpont nélkül illetve egy kis tempóval maximum két helyet tudtam volna javítani, de 90 perc alá valószínű nem kerülök. Érdekes egyébként, mert teljesen úgy éreztem hogy ahol lehetett futottam, kocogtam, és ezek bőven kompenzálták a térképnézegetés miatti megtorpanásokat, belesétálásokat. Ehhez képest kvázi túratempó jött ki. Pedig a tények ugye makacs dolgok, tehát biztosan az én készülékemben volt a hiba :)

Visszanézve az eddigi történetemet, az első, 2010-es éjszakai OB-mon sikerült az ottani mezőnyben hasonló eredményt elérni, igaz az Alföld volt, Ruzsa, tájékozódni sem nagyon kellett, a több mint 10 km-es futás után másnap pedig járni is alig bírtam. A 2011-es és a tavalyi ÉOB-k mind rosszabbul sikerültek - már ami a mezőnyben elfoglalt helyemet illeti. Azt azért nem jelenteném ki hogy egyértelmű fejlődés, de mindenesetre elégedett vagyok. Pozitívnak könyvelem el hogy szinte végig fegyelmezett tudtam maradni, negatívnak pedig hogy nem használtam ki az erőmet, nem futottam ki magam rendesen.

És most ismét egy évet kell várni a következő hasonló megmérettetésig, de mint mindig, most is hamar elillan majd az röpke háromszázegynéhány nap ...